2017. június 20., kedd

TÖRTÉNÉSZ IDEOLÓGIA

FÉLREKÉPZETT RÉGÉSZEK

SICAMBRIA-ECZELBURG-ATILLA VÁRA-ÓBUDA NEM LÉTEZETT?

Két hónappal korábban volt az MRSZ közösségi oldalán egy bejegyzés, amivel ismét saját maguknak ássák a gödröt azok a régészek, akik a főkolomposokat jelentik ennek a társaságnak a felső-vezetésében. Nem tudható, hogy ki szerkeszti az oldalukat, de miután megírtam, hogy a teljes elnökség mielőbbi cserére szorul, mert a saját elveiknek ellentételesen működnek, rögtön törölt és letiltott a hozzászólásoktól, ezért valószínűsíthető, hogy valamelyik hiteltelen balfék az, a odarakott bábunak a fejesek közül. Talán pont az a Lassányi, aki az óbudai prépostság vár-árkát első világháborús lőtérnek fantáziálta. Az adminisztrátor balfék aztán azt gondolhatta,hogy most már nyíltan lódíthatnak tovább, ahogy eddig is tették. A bejegyzéseket azonban továbbra is látom, a különbség csak annyi, hogy a hozzászólásom és a történészek ostobaságait a blog oldalaimon közlöm le, örök tanulságul az igazságra nyitott fiatal nemzedék régészei és történészei számára, mert most ettől az elfuserált bagázstól semmi jóra nem számíthatunk. Ezt a kabátot is azok vegyék magukra, akikre vonatkozik. Mindazok az aljas, szakembernek és embernek sem nevezhető szakmabeliek és talpnyalóik, akik a kutatásaimat feljelentésekkel és hivatali büntetésekkel próbálták akadályozni. Milyen érdekes, hogy az egyik fő feljelentő,(ami bizonyára családi hagyomány náluk) pont a római múzeum igazgatója, aki a facebookon a Schlagmülleres Óbuda csoportban terjeszti a Schönvisneres ostoba hazugságokat, hogy Sicambria nem létezett.(és nem ég le a bőr a képéről) 


EZ A HAZUGSÁG VIRÍT AZ AQUINCUMI MÚZEUM HONLAPJÁN

És bazdki NEM a római Aquincum a magyar Pompeji !-most már legalább mindenki tudja, hogy ez a némber súgta ezt az ökörséget a Simon L-nek-hanem az a templom Bonyhádon az Árpád korból, amire körforgalmat építettek és lebetonozták, köszönhetően az álnemzeti kormánypártnak és talpnyalóiknak. A római múzeum területén ugyanis egyáltalán nem találtak magyar vonatkozású leleteket, mindenhol csak a római! 
Most egy hasonló bejegyzés verte ki nálam a biztosítékot, aztán ahogy a továbbiakban látni fogjuk, kibújik a szög a zsákból. A régész hölgy simán arról akarja meggyőzni az olvasókat, hogy nekem vannak "ideológiáim" miközben én fogom leleplezni az ő tudatlanságát, vagy a hazugságát, ezt döntsék el majd a kedves olvasóim. Nekem magamnak, már úgyis kialakult a véleményem a "szakértőinkkel" kapcsolatban. Én csupán egy kérdést tennék fel. Egy régészeti központban dolgozó, és örökségvédelemmel foglalkozó hivatalos személy megengedheti magának azt, hogy olyan TÉNYT tagadjon el, amiről hiteles oklevéllel rendelkezünk? Fiatal a hölgy tehát bizonyára őt is már félretanították, de azért mégis, nem kéne neki az okleveleket tudnia az adott témában? Vagy ez az oklevél kimaradt, amikor Óbudáról tanultak az iskolában?


MAGYAR RENEGÁT SZÖVETSÉG






Intézményünkhöz a tavalyi év folyamán az alább látható levél érkezett, amelyben annak szerzője értesített bennünket, hogy megtalálta Attila király, valamint hozzátartozóinak temetkezési helyét.
A régészeti gyakorlatban csekély gyakorisággal alkalmazott varázsvesszős módszerrel a levél szerzője meglehetős pontossággal be tudta azonosítani a szóban forgó helyet, amelyet térképen bejelölve a rendelkezésünkre bocsátott. Ez alapján munkatársaink leletmentő feltárást végeztek a helyszínen.
Itt a bejelentő újabb pontosító mérései alapján az erdőtalajba 2x1 méteres kutatószondát nyitottunk. Ez azonban teljesen üresnek bizonyult, sem a közvetlen helyszínen, sem a tágabb környezetében nem találtunk régészeti jelenségeket.
A kutatást csakis azért végeztük el, hogy bebizonyítsuk az ilyen típusú törekvések teljesen meddő voltát. A régészet tudomány, amelyet speciális szaktudással rendelkező személyek, speciális módszertant alkalmazva művelnek. Régészeti lelőhelyek azonosítása többféle forrás komplex vizsgálatával történik, és ha egy lelőhely létezik, annak nyomai a helyszínen egy szakember - de tanulással egy laikus számára is - egyértelműen kivehetők, felfedezésükhöz semmiféle obskúrus módszer alkalmazása nem szükséges.
Intézményünk a továbbiakban elzárkózik minden olyan megkereséstől, mely nélkülözi a szaktudományos szempontokat. Beszámolónkat a bejelentő hozzájárulásával készítettük.

KÉPMUTATÁS ÉS ALJASSÁG

Több problémám is akadt hirtelen a gödöllői látványraktár bejegyzésével kapcsolatban. És ezek a problémák azért nagyon súlyosak, mert állítólag szakemberek dolgoznak ebben az intézményben, akik ezzel a bejegyzéssel saját magukat járatták le, sunyin, képmutatóan és nagyon bután.


  • Mi alapján indultak el, "leletmentő feltárást" végezni, milyen leletet találtak ott korábban?
  • Milyen forráskutatás lett elvégezve az adott helyszínnel kapcsolatban, vagyis mi utalt arra, hogy ott lennie kell valaminek?
A bejegyzésből kitűnik, hogy semmilyen hiteles forrás nem utalt az adott helyszínre, semmilyen oklevél vagy látkép, esetleg krónika nem utalt az adott helyre.
A figyelmetlen olvasó azt is gondolhatná, hogy "jaj milyen rendesek ezek, foglalkoznak bárkivel aki hozzájuk fordul a hobbijával. Az igazság azonban az, hogy példát akartak statuálni, és a bejelentővel csak azért foglalkoztak, hogy kihasználják! Az is kitűnik az írásból, hogy azért jött ez kapóra nekik, hogy majd ezzel a tök alsóval mossák egybe a valóban hiteles kutatásokat, és egyben minden hasonló törekvést csírájában fojtsanak el ! És ez az igazán messze-mutató aljasság a hivatalos oldal részéről. Akárki találta ezt ki a Ferenczy Múzeumnál, az illetőt mielőbb Schönvisner díjra felterjeszteni a párt központi vezetésénél!


MELEG EZ A PITE

Érdekes, amikor én 3D radart béreltem a saját költségemen, és az eredményét átadtam a PMMI-ben a Ferenczy Múzeumnak, akkor hivatali bírságot küldtek nekem a mocskos gazemberek! Senki nem indult neki ásni azokon a helyeken, ahol napjainkban is álló falak vannak, vagy ahol cserépanyagot gyűjtöttem, a hozzám hasonló lelkes emberek segítségével, az őskortól a késő középkor végéig. Ezt a tényt pont a szentendrei kőtár munkatársa igazolta számomra. Érthetetlen, úgy érzem ebben a témában, mintha egy fordított univerzumban léteznénk, mintha arra törekednének, hogy mit ne csináljanak hivatalból az Óbuda problémával. Mit gondolnak ezek a fejesek, amikor reggel a tükörbe néznek? Senkinek sincs már becsülete ebben az országban, és már a régészek-történészek között sem?Hallgat és lapít mindenki, mint az a bizonyos a fűben.


Egyed Zoltán Aki a rézpálcás kutatást elítéli, annak az illetőnek semmi köze a tudományhoz, még hírből sem hallott róla! Tessék tájékozódni hölgyek urak, hogy pl egy fémdetektorban milyen alkatrészek vannak. Egyébként bármikor megmutatom pontosan egy rézpálcával, hogy a gödöllői látványraktárba, hol mennek be a közművezetékek. Gyorsabban, mint egy háromdimenziós talajradarral felszerelt szervizes csapat.És azt is megsúgom, hogy én magam is szkeptikus voltam, egészen addig, amíg egy földmérő barátom a terepen élesben nem igazolta több alkalommal, hogy a földben lévő épített falak megtalálására is alkalmas.


Ágnes Füredi a mellékelt levélben részletesen olvasható, milyen "lelőhelydiagnosztikai módszer" alapján történt a bejelentés. és nem rézpálcás kutatást említ a poszt sem

Füredi Ágnes elsőre megpróbált félrebeszélni, és úgy gondolta, hogy én nem tudok olvasni. Hiszen a bejelentő pontosan pálcás mérést ír(a képet és írást is lehet digitálisan nagyítani,ezzel biztosan nem mondok újat a tudományos hölgynek) Pláne ő azt nem tudhatta, hogy én pontosan tudom, hogy ki volt a bejelentő. És továbbra is félrebeszélt, ugyanis a rézpálca valóban kimutatja a földben lévő falakat, a talaj mágneses változása miatt! Persze maga ez a poszt is azért született a látványraktár oldalán, hogy ezzel majd példálózzanak.

Egyed Zoltán Ágnes Füredi Milyen az a "varázsvesszős módszer", amit csekély gyakorisággal alkalmaznak a régészetben? A poszt ugyanis ezt írja. Az obskúrusra is kíváncsi lennék, amiről a poszt ír. Leginkább viszont az érdekelne, hogy hivatásos régészeti kutatás mikor kutatta Attila, a hun király sírját? Hiszen hivatalosan még Óbuda városát Sicambriát azaz Eczelburgot sem sikerült megtalálni, hiába a sok tudományos módszer és "speciális szaktudással rendelkező személy"


Ágnes Füredi Kedves Zoltán, értem, és elhiszem, hogy tapasztalatai alapján bizonyos esetekben használható módszerről van szó. közművezetékek kutatására. A fenti példa, sok más korábbival egyetemben azt jelzi, hogy régészeti lelőhelyek azonosítására nem alkalmas sajnos. Pláne megfelelő előtanulmányok nélkül (jelen esetben pl. a történeti források, és a hun korszak régészeti anyagának, temetkezési szokásainak ismeretében nem merült volna fel az a hibás prekoncepció, hogy Attila sírját folyó medrébe ásták). A probléma, ami az Ön fenti kommentjében is kiviláglik, az a fajta érzelmi (ideológiai?) megközelítés, ami miatt a valóságnak, és a tudományos módszereknek esélye sincs a hitbéli meggyőződéssel szemben ("hivatásos=hazug=hazaáruló" versus "nem hivatalos/eltitkolt=igaz=valódi magyar" kutatás álproblémája). A régészeti kutatás folyamatosan foglalkozik a hun korszakkal, nagyszerű új eredményeink vannak szerencsére. Sajnos nem valószínű, hogy Attilát úgy temették el, hogy sírját megtalálva kétségtelen bizonyságunk lesz személyében. Különösen a korszak temetkezési szokásainak ismeretében (máglyaleletek). Az is előfordulhat, hogy már megtaláltuk "Attila sírját", csak természetszerűleg nem lehet azonosítani. Eczelburg esetében az gondolom fel sem merülhet, hogy nem létező helyszín megtalálását kérik számon a régészettől? Sajnos ennél tovább nem szeretnék e parttalan vitába bonyolódni. Én, régészként teszem a legjobb meggyőződésem szerint a dolgomat, ahogy kollégáim többsége is, és ebben benne van az is, hogy meddő, hamis elvárásoknak a továbbiakban nem kívánunk megfelelni. Egyik oldalról sem.

Aztán a kedves régész hölgy azt akarta a bejegyzést olvasókkal elhitetni, hogy nekem vannak "érzelmi meg ideológiai megközelítéseim", pedig nem is ismerjük egymást.Ezek szerint korábban már utánam olvasott valahol, de a belinkelt okleveleket már nem olvasta el az adott helyen és témánál, én ugyanis csak olyasmit állítok, amiről hiteles forrásokkal rendelkezem. Mint a későbbiekben olvasható, rá is faragott, hogy nem ismer engem eléggé.

Egyed Zoltán fényképe. Egyed Zoltán Kedves Ágnes! A közművezeték csak egy példa volt, hiszen, mint írtam a földben lévő épített falak megtalálására is alkalmas. Ezért írtam azt is, hogy aki elítéli, az nem a tudományt képviseli. Sajnos önök, régészek-történészek nem használják napjainkban sem a tudományt, és kitűnő példa erre az a ideológia, hogy Sicambria nem létezett. Tudja, nem véletlenül írtam oda, hogy Óbuda, ugyanis az ugyanazt jelenti, mint Attila városa, vagyis Eczelburg, ami bizony még véletlenül sem a római Aquincum! Arra próbáltam rávilágítani, hogy a hivatalos oldal nem kereste, és nem is találta meg Attila király városát, ami egyenlő a középkori Óbudával, amit hívtak Buda vetusnak és Alt Ofennek is. Hamis és meddő elvárás, hogy az ország középkori-Árpád kori és egyben ősi fővárosát végre szíveskedjenek kutatni és feltárni? Ezért nincs a sírhely sem kutatva hivatalosan, mert Óbuda városát sem találták, egyszerűbb azt erőltetni, hogy nem létezett. Igazolja nekem kérem tudományosan, hogy a Zichyék főtere az hegytetőn van, vagy a tudomány segítségével azonosítsa a hegytetőn látható óbudai préposti és királynéi várat.
NEM LÉTEZETT ECZELBURG-ÓBUDA?

Persze választ azt már nem kaptam. A jól elhelyezett hivatali lódítás szépen ott maradt a látványraktár oldalán. Aztán az oklevéltárból kikerestem a hiteles oklevelet, a Forster központos hölgy számára, és belinkeltem az oldalukra, és egyben azt is megkérdeztem a látványraktártól, hogy az ő hivatalos véleményük az, hogy Eczelburg-Óbuda nem létezett? Ez a "lódítás" ugyanis a Forster központos régész hölgytől, valójában egy ordas nagy hazugság! Hiszen oklevelünk van arról is, hogy Sicambria létezett és arról is, hogy Eczelburg-azaz Atilla vára is létezett, méghozzá az volt Óbuda! A krónikáink azt is elárulják és egyben az oklevelek is, hogy ugyanarról a várról-városról van szó, ami nem a római Aquincum, és nem is a Zichyék területe, tehát nem az a terület, amit ma hivatalból Óbudának erőltetnek!




ZSIGMOND A THURÓCZY KRÓNIKÁBAN



Nem létezett Óbuda vagyis Eczelburg, miért kell a hivatalos történész dogmákat tovább erőszakolni?! Ágnes Füredi-nek egy kis olvasnivaló; 

Zsigmond király neje, Borbála királyné, ó-budai (eczelburgi) palotája építéséhez Holczer János, bécsi bírótól téglaégető mestereket kér. Barbara, von gott's Gnaden Bomische, und zu Vngarn etc. Kuniginn. Erbar, und lieber getrewer. Wir lassen dich wisszen, dasz wir Zugriffen und angefangen haben unser geschlösser alhir ze Ungern, und nemlich unsern Sitz ze Eczelburg für sich gepauren, und darumb pitt wir dich mit flaisz, dasz du uns czwen maister der Czigelbrenner solst bestellen, und wie du uns die dingen magst noch der gewonheit, als sie die ze Wienn prennen. Was wir In von dem Tauseht geben sollen. Dachziegel, und ander Cziegel, Wann wir In zu Beraitschaft geben Hüctten und Holz, oder wie sust. Das ainen weg und fueg gehaben mag. Das lasz uns widerumb zest, und vorgeschriben wisszen. Daran beweist du uns ainnen sundern dinst und wolgefallen. Gegeben zum Tothaus an dem Eritag nach dem Suntag Oculi Anno Domini MCDXXV. Fejér Cod. dipl. X. VI. 730.


Az oklevelet bárki elolvashatja az oklevéltárban is ITT !



CILLEI BORBÁLA


1425-ben kér téglaégető mestereket Bécsből Borbála királyné az óbudai-eczelburgi palotájának építéséhez. Tehát Zsigmond második neje is a sziklahegyen, a királynéi várban lakik, abban a várban, ami sokkal korábban Atilla vára is volt ! Ugyanis nehogy valamelyik nagy tudású phd-s eszetlen történész kitalálja, hogy Borbála nem tudta, hogy milyen várban lakik! Muszáj előre ideírnom, mert bármire képesek a félretanított kockák, még a csillagokat is lehazudják az égről.
Fejér György kollégái és követői hatalmas munkájának köszönhetően ugyanezen évszámmal még egy nagyon fontos oklevelet találtam, és ez az oklevél helymeghatározó adatokat is szolgáltat számunkra Óbuda városáról, az óbudai királynéi vár, vagyis Zsigmond király második neje, Borbála palotájának földrajzi helyéről is napjainkban. Az évszám 1425. szintén.




Borbála palotája majdani feltárásakor-ha egyszer majd a hivatalos oldal is észhez tér végre- középkori alkímiai labort is fogunk találni, erre is mérget vehetünk. Természetesen a református templom alatt a Kálvin közben azért nem találtak a feltárások során hasonlót sem, mert nem ott volt Óbuda városa és a királynéi vár!


SICAMBRIA=ÓBUDA


Tehát kedves olvasóim, ha legközelebb egy történész, vagy régész azt akarja nektek bárhol bemesélni, hogy a római Aquincum volt Óbuda, és Atilla vára vagy Sicambria nem létezett, akkor küldjétek el melegebb éghajlatra és egyben sürgősen az oklevéltárba, hogy fejlessze a hiányos tudását!

Egyed Zoltán Pajzsvivő

Frissítés: a gödöllői látványraktár közösségi oldalának szerkesztője válaszüzenetben tájékoztatott, hogy nem az intézmény, hanem csak a régész hölgy véleménye az, hogy Atilla vára-Eczelburg-Óbuda nem létezett, és ezért ezt nem is lehet a régészeinken számon kérni.

1 megjegyzés:

  1. A Jó-szerence utcai Klarissza kolostor-komplexumnak nagy tetőszerkezete volt...
    Polyák István

    VálaszTörlés